Kalandos utat járt be a Kárpáti az elmúlt két-három hónapban. Sok éve eltemetve pihent egy melléképületben a lomok alatt, mikor megtalálta hajdani gazdájának fia (unokája?). Egy ismerősöm számára akartam megvenni, de megtetszett, úgyhogy végül nálam maradt. Megtakarítottam a sok évtizedes kosztól, kifényesítettem a bemattult festést és a krómokat. Széthúztam a blokkot, szimeringeket cseréltem, pótoltam az elszabadult zégergyűrűket, kikapirgáltam a karburátorból a belekeményedett olajszutykot.

Tettem vele egy 100kilométeres túrát, ahol egyetlen apró hibától eltekintve kitűnően muzsikált. De út közben rájöttem, hogy nem való nekem ez a motor.

Én a motorjaimat mindig "személyre szabom". Index nélkül nem érzem magam biztonságban. Tulajdonképpen indexszel sem, de ez a magyar autózási szokások miatt van. Minden motoromra indexet szerelek - ha a Kárpátit használni akarnám, akkor erre is tennék. Meg akkor már a fényszóróba is ledet kéne tenni, hogy lássak sötétben. De ehhez meg akkumulátorosra kéne átalakítani a villanyrendszert. Aztán meg ott van az örök Rigás/Verhovinás/Kárpátis probléma: a kuplung. A gyári nem megbízható és nem strapabíró szerkezet, át kellene alakítani - mondjuk röpsúlyosra.

És még folytathatnám az átalakítandókat sokáig. Mindezeket a módosításokat egy olyan motoron kellene véghez vinni, ami 99%-ban gyári állapotú... ez az, amihez nincs szívem. Egy ilyen szép, eredeti állapotú motorba istenkáromlás lenne belepiszkálni.

Ha viszont nem alakítom át, akkor használni sem fogom. Így meg egyszerűen útban van.

Szóval, az lett a történet vége, hogy a Kárpáti ahhoz a barátomhoz került, akihez eredetileg is került volna. Ma reggel el is vitte Nyíregyházára, a gyűjteménye megbecsült darabja lett.

Összességében: örökbe fogadtam egy Kárpátit, megtakarítottam, megjavítottam, motoroztam vele egy jót és most új gazdira lelt.